olyan szó, hogy "baly" nincs:D Azt úgy írjuk baj.
másodszor: az okot én úgy tudom csak a ban pillanatában látod, ha utana probálkozol, akkor szerintem nem írja ki, csak hogy banolva vagy....bár ebben kérek megerősítést, ez csak feltételezés, hiszen én még nem voltam banolva:D
harmadszor, ha esetleg az előző verzió nem él, akkor az is meglehet, hogy ip alapján lettél banolva korábban és gyenge próbálkozás dinamikus ip nélkül újra regeleni és úgy csinálni, mintha új lennél.
A negyedik eshetőség, aminek a legkisebb esélyét látom az az, hogy valami hiba következtében egyszerre 2 ember lett banolva, ami már csak azért is elképzelhetetlen, hiszen konzolból véletlen ilyen hibát véteni majdhogynem kizárt.
Az, hogy valaki helyett lettél banolva szintén nem merülhet fel, hiszen nyilván feltűnt volna tejszínnek, hogy ban után az illető még mindig fent van.
Gyanús. Persze mondhatjátok, hogy rosszundulatú vagyok, de annyian jönnek ezzel a "jajj, banoltak és fogalmam sincs miért" dumával - melynek a többsége elvérzik - hogy igen szkeptikus vagyok.
Végülis tessék megvenni ezt a kurva játékot, valahogy mindig erre a következtetésre jutok. Akkor nem kell szenvedni sem a kulccsal, sem a sztereotípiákkal, miszerint a ha valaki nonsteames csal.
Ezt a sztereotípiát erősíti az a tény, hogy furcsa mód a beérkező ban levétel kérelmek saccra 80%-a nonsteamesektől érkezik...