Versek

[Fr3nd]

Lehet, hogy ez a téma sok embert nem fog érdekelni, de én személy szerint kíváncsi lennék arra, hogy milyen verseket szerettek, van e kedvenc versetek. Itt nem az iskolai tanulmányok során a különböző tantervek kötelező verseit szeretném ha megosztanátok (persze szívetek joga), hanem valami különlegeset, amit ti szerettek, de ritkaság számba megy, talán más még nem is találkozott vele.

[Fr3nd]

Egyik vers, amit nagyon szeretek és közel áll a szívemhez:

Szabó Lőrinc: A tükör vallomása

- Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör.

Beszélj magadról: felelj neki, tükör!

- Elkapom arcod és a pillanat
szeszélyét, minden mozdulatodat,
mint mély eget a mély tenger színe,
befogadlak, mint senki sohase,
hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint,
és szeretlek a parancsod szerint,
sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok,
néha barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
aki nem kér semmit, csak néz s imád,
és nem akar lenni, csak általad,
csak árnyéka annak, ami vagy.

- Azt mondja, hogy hű s igaz, mint a tükör,
Szólj még magadról: felelj neki, tükör!

- Égsz, átgyúlok, és hideg maradok,
sírsz, visszasírok, s mégis hazudok,
szolgádnak hiszel, s nincs hozzád közöm,
felszínem ábránd, mélységem közöny,
tükör vagyok, nem sejted, míly csodás,
megfoghatatlan, tiszta látomás,
mert látomásod is visszaverem,
nem érezlek, nincs emlékezetem,
agyonlőheted előttem magad,
kihullsz belőlem, mint a pillanat,
kihullsz, nyomtalanul, üresen, bután,
mint az öröklétből a földi árny.

[Simsek.]

LOL ez a topik pont egy CS forumra illik az elmult 4-5 évben szerintem verset sem olvastam. De olyan 11-12 éves koromban volt 1 kedvenc amit megtanultam

Petőfi Sándor: Nemzeti Dal

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idõ, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak õsapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

(Pest, 1848. március 13.)

[Betty]

Jókai Mór

Ezer év.

(Szavalta az irói segélyegylet hangversenyén
Jókainé 1867. ápril. 22-kén.)

Két évtized: - s betölt az ezredév,
   Magyar nép életének ezrede.
Mondjuk: tiz százados tündéri álom;
   Valóban átélt hosszú szent rege!

E föld egy szines szappanbuborék,
   Története - bolygó szinváltozás;
A mint egy szin a mást felváltja, az
   Nép-eltünés s uj ország-támadás.

S e hab tünő szinváltozásait
   Két szellemórjás nézi két felől:
Egyik teremt, éltet, megtart, szeret; -
   Másik rombol, tagad, pusztít, gyülöl.

Az Isten és az ördög. - Mély gyönyörrel
   Szól Isten: «Nézd! e szines kis tekét
Lakják népmilliók. És mind e nép
   Keblében hordja élő Istenét!

Hazát teremt, s azért meghalni tud;
   Erényt jutalmaz, bűnt megbünteti;
Tudást keres, s teremtés titkaig
   Mélyiti le merész tekintetit;

Csodákat alkot; a világerőt
   Szolgálni készti, emléket szerez,
S hitével harczra hivja a halált;
   Sírját tuléli, s Isten része lesz.»

Felel az ördög: «Mind ez tenmüved: -
   Teremtéd, - s tetszik őt megtartanod; -
S mig azt hiszed, hogy lelked adtad át
   E fajnak, csupán védárnyad van ott.

Egy nemzetet megvéd a sokaság,
   Mást védi tenger, bérczek, sivatag:
Egyik szolgálni tud, urkodni más.
   És mind azért, hogy megmaradjanak.

De adj egy népet, mit nem véd rokon,
   Tedd helyre, hol nem védi önkarod:
Sem tengerár, sem szirtek képiben,
   Csupán az ősi lélekakarat.

És adj e népnek vaskemény szivet,
   S e szivbe szikrát, szikrázó tüzet:
Nemes tüzet, hogy zsarnok ne legyen
   S vas szivet, mely zsarnokot nem türend.

És akkor, hogy próbára tegyem én,
   Egy ezredévre én kezembe add:
- Egy percz az néked - és e percz alatt
   E nép elmulik s téged megtagad!»

Szólt Isten: «Itt a nép, próbáld meg őt!»
   S kihozta bölcsőjéből a magyart,
És átadá, legyen próbálva itt,
   Mig ezredév: - öröklét percze tart.

Vad napba-néző nép volt az: - merész
   Önvérét vesztegetni untalan:
Kinek Istent az ég, hazát a föld
   Még nem adott: hitetlen, hontalan.

Mint égő meteor, lángolva jött,
   Országot gyujtó kedvtelésiben,
Az Isten rálehelt, mondá: «szeress!»
   S az égő lángból lett honszerelem.

Vad, szörnyü indulat, ha féke nincs;
   Közel, távol szomszédnak rettegés;
Szigetté lesz a hon, maga körül
   Árasztva a kifolyt vér tengerét.

És e tenger elönti! - Nevetett
   A daemon a veszélynek gyönyörén!
«Elmulik e nép önmagában is,
   És össze őt még nem is én törém!»

De Isten rálehelt és monda szót:
   «Ismerj meg engem!» és a büszke láng
Égetni megszünt, lett belőle fény:
   A hitnek fényét árasztó világ!

S két századon át küzde fényeért,
   Mit ronta mindig daemon balkeze:
Folyt vér: a szél minden irányiból
   Az uj nép ellen uj vész érkeze. -

Nem veszté el. - Küzdésből lett a hir;
   Vércsepptől zöldebb fű a sírokon:
Veszélyből áldás, és közé törő
   Ellen fajából lett uj honrokon.

Haragba jött a daemon, s bősz dühvel
   Hő vérbe mártott szörnyü ujjait
Végig söpré e nép törtenetén:
   «Isten szeme őt ne találja itt!»

Hozott népirtó csordát ellene,
   Árt önte rá ki vérből, és ez árt
Szárasztani fölgyujtá városit,
   S oltásra hozta könyek záporát.

Egyetlen jajkiáltás, egy halál!
   Egy nemzet hangja, mely kiirtatik!
Nem hallik az föl csendes éjjelen
   A mérhetetlen égmagaslatig?

Felhallik. - Isten szóla: «élj tovább!»
   S az eltiport nép ujra felvirult,
Helyét betölté népek harcziban,
   S a hir beszélt nehéz csatáiról.

Szabad lett és dicső. - E nép szive
   Egy dobbanás volt, hogy ha érezett,
És hogyha tenni kellett, az egész
   Tudott emelni egyetlen kezet.

A gyülölés sötét nemtője szólt:
   «E fajt nem fogja másnak fegyvere;
Támadjon ön keblében a viszály,
   S tulajdon villongása verje le!

Testvér a testvért, a jobb kéz a balt
   Támadja meg! Imádja ellenét!
Hadd ostromolja egymás templomát,
   S Istent csufolva hulljon szét e nép!»

S az átok méregmagva megfogant.
   Harczolt a nemzet önfiaival;
Hol mind a két fél vesztes egyaránt,
   S a győzelmesnek gyász a diadal.

- Még ez sem törte őt le; - vére folyt,
   De hire nőtt; s ha tüzbe hányaték,
Ott is tanubizonyságot teve:
   Hogy nemes ércz, mely tüzben meg nem ég.

Sátán irigyen bánta rossz müvét:
   «E szikla-nép kifog minden halálon:
Más nemtő lássa hát kimulni őt:
   Pusztitsa el a lassu, kába álom.

Ugy muljon el mint sír márványiról
   Avult irás lassankint elenyész,
Idők mohája, rozsda törli el,
   Nem bántja tűz, vas, - csupán a penész.»

S jött a hizelgő lassu kábulat,
   Mely a magyar szivét elringatá:
Feledni tudta multját; szenderén
   Magát önellenének álmodá.

S mélyen szunnyadva, elhagyá magát,
   Fogyott, megolvadt, mássá alakult:
Nem látta meg nagy őseit, kik ott
   Körüle lengtek gyászos árnyakul.

Feledte nyelvét, ős szokásait,
   Gúnyt űze abból, a mért apja halt.
Oltárán más istennek áldozott;
   S tor-asztalnak vevé a ravatalt.

Nevette azt, mért annyi sziv szakadt,
   Elesküvé hazája szent nevét!
- Ur Isten! bűnül fel ne ródd neki:
   Hiszen csak álmodott, míg ezt tevé!

Isten szemébe köny gyült, látva őt.
   Öngyilkosoknál veszve a malaszt:
Ki életéről önmaga lemond,
   Többé az ég sem szabaditja azt.

S Isten szeméből földre hullt a köny,
   S Isten könnyéből költő támadott,
S a költő fájó éneklésire
   Fölébredett az alvó tetszhalott.

S széttörte rárakott bilincseit;
   Körültekinte, és lelkébe tért;
Magasan járt a nap: - fizetni kell
   Egy átaludt századnak bűneért.

S e népet látta Isten küzdeni,
   Sietni elmulasztott év után,
Előhaladt nagy nemzetek között
   Versenybe szállni nagy szellemtusán.

A halhatlanság csarnokába visz
   E föld szinéről nem egy angyal-ut: -
E nép egyenlő hévvel birta meg
   A kardot, lantot, ásót és gyalut.

És győze minddel! - S akkor összetépték,
   Nem egy, de minden ördög törte le.
És aztán eltemették, mélyen is,
   Kardját, lantját, elhantolák vele.

Oh ezred évnek végső százada!
   Anyánknak néztünk, s mostohánk levél!
Hittük: aranykor kezdő napja lészsz;
   S te azt mondád: «az utolsó levél!»

De hogyha Isten elfordítta is
   Arczát, utána törtek sóhajink;
S ha «ő» nem szállt közénk, fölmentenek
   Hozzá követekül martyrjaink.

És látta Isten, hogy e hon fia
   A tulvilágon is hazát szeret,
S e honnak itt, melyen hamvát hagyá,
   Még ottan is könyörg uj életet.

Hogy nincsen nyugta még a sirba' sem:
   Hogy csörren kardja, pendül lantja ott;
Hogy siró nemzetének népivel
   Együtt sir ezer millió halott!

S még egyszer szólt az Ur: «Föltámadás!»
   S a szellem ujra élő arczot ölt.
Két évtized még, és az ezredév,
   Kisértetek nehéz harcza betölt.

A végső két legsúlyosb évtized,
   Mely minden titkát megpróbálja majd:
Hogyan teremtse ujra, vagy hogyan
   Temesse el örökre a magyart?

E hon felett egy végső nagy csatát
   Egy Isten és egy daemon küzdenek:
Magyar nemzet! melyik részére állj?
   Határozd el magad, és ne remegj!

 

[rikki]

Paul Éluard : Halál Szerelem Élet

Azt hittem áttöröm a mélységet és a messziséget
Puszta mezítelen társtalan bánatommal
Elnyúltam börtönöm szűz ajtaja mögött
Mint egy okos halott ki érti a halált
Mint egy halott akit a semmi koszorúz csak
Elnyúltam a halál szeretetéből szívott
Méregnek képtelen szörnyű tajtékain
Élőbbnek véltem én a buzgó vérnél a magányt

Szét akartam tépni az életet
S szépen megosztani a halált a halállal
Űrnek adni szívem s az életnek az űrt
Mindent letörleni az ablakot a párát
Hogy ne maradjon semmi se itt se ott sehol se
Eltöröltem az összefont kezek jegét
Eltöröltem az önmagát megsemmisítő
Életkedv téri csontjait.

Te jöttél és megint felparázslott a tűz
Hátrált az árny kigyúlt a lenti szürke fagy
S az egész földet a te tested
Fénye ragyogta be s egyszerre könnyű lettem
Te jöttél s a magány megverten elvonult
Lett vezetőm a földön tudtam merre tereljem
Lépteimet úgy éreztem órjás vagyok
Mentem előre és enyém lett tér s idő.

Feléd mentem, feléd a fény felé szüntelen
Testet öltött a lét remény bontott vitorlát
Álomtól patakzott az alvás és az éj
Bízó szép szemeket ígért a virradatnak
Sugárzó karjaid szétszórták a ködöt
Ajkaidon csillogott az első kora harmat
Lágy pihenés esett a fáradtság helyén
S imádtam a szerelmet mint egykor valaha.

A földek megművelve sugárzanak a gyárak
Roppant hullámverésben fészkel a gabona
Milljó tanúja van szüretnek aratásnak
Semmi se egyszerű semmi se különös
A tenger ott ragyog az ég s az éj szemében
Az erdő biztonságot nyújt a fáknak
S a házak falait közös bőr vonja be
S az utak mindig összefutnak.

Az emberek arra születtek
Hogy értsék egymást és szeressék
Gyermekeik vannak kik jövendő apák
Gyermekeiknek se szeri se száma
Kik felfedezik újra majd az embert
S a természetet s a hazát
Mely minden emberé lesz
És minden koroké.

[TOMPIKA]

Jó reggelt, jó reggelt,
Gyönyörű tavasz van,
De nem ezért vigyorgok,
Hanem, mert bebasztam!

[TOMPIKA]

nem volt szó hogy milyen versek ezért raktam be egy kis  vicces verset  

[TOMPIKA]

Karrierem építése nem egyszerü feladat,
Gyakran kell térdelnem, az íróasztalok alatt.
A píáros szakma, nem könnyü kenyér,
A háton fekvö egértöl, kérges lesz a tenyér

Ha eltünnek a pasik, az ágyjelenet után,
Hogy miért történik veled, te csak csodálkozol bután,
Fözni azt nem tudsz, és nem akarsz gyereket,
Egy liter tejért, mi meg nem tartunk tehenet,

Húspiaci értéked, ahogy konvergál a nullához,
Sorsod, mint a folyó, melyik olvadáskor hullát hoz,
Macskát tartasz gyerek helyett, beszélsz majd a kutyádhoz.
A vénlányok klubja, lassan téged is elátkoz.

Nem az élet ver, hanem Te szívatod magad,
Kicsit sokat néztél tévét, és ez átmosta az agyad,
Bármit is mond anyukád, és tömi fejed a média,
Az az út, amit jársz , az nem vezet sehova.

Családod az nem lesz, igaz lóvé mint a pejva.
De a temetöben tudod, nincsen menedzser fejfa,
Az önmegvalósítás, meg a karrier a fö cél,
Te döntöttél cicám, eszed, amit föztél.

[TOMPIKA]

Toldi

I. ének

Ég a napmelegtől a kopasz tyúk szarja,
Miklós retkes tökét ugyancsak vakarja.
Mérges lapostetvek csípik ahol érik,
Kormos seggepartján sütkéreznek délig.
Amott a kútágas alatt áll egy némber,
Vízmerítés helyett jobbágyfaszra kémlel.
Nincs egy árva szőrszál a pinája ráncán,
Az utolsót is tegnap vesztette el kártyán.

Vályúnál az ökrök szomjasan delelnek,
Bokrok tövén pesztrák, s béresek tekernek.
Zsombékok tövén, hol füves az árok,
Vígan enyelegnek üzekedő párok.
Egy, csak egy legény van, aki nem hág: Toldi,
Bár hatalmas faszát talicskán kell tolni.
Legénytoll sem fedi hatalmas nagy pöcsét,
Egyensúlyoz rajta három tonna rőzsét.

Malomkövet zúz szét iszonyú dorongja,
Vadállatok futnak előle morogva.
Egy krónikás írja, mit szemével látott:
Duhaj kedvében egy megyét meghágott.
Delelőn az ipart agróban űzi,
Faszára a nőket húszasával fűzi.
Amint vakaródzik, s a semmibe réved,
Lát felé ügetni nyalka hadfi népet.

Megjött immár Toldi rókalelkű bátyja,
Visszeres seggén lóg szattyánbőr gatyája.
Kókadt kanócpöcse gubbaszkodva hallgat,
Nem kér ő már pinát, csupáncsak nyugalmat.
Valaha egykor ő volt a kuplerájok bakja,
Most csúfosan lóg le bús, penészes makkja.
S ha egyszer mégis üzekedni merne,
Duhaj kedvében nagyokat tekerne.

De hiába nógatja fonnyadt tököt,
Sunyin és unottan mond az csütörtököt.
Ezért rút irigység bántja Györgynek szívét,
Látja testvéröccse duzzadó nagy pöcsét.
S gondolata támad, mely aljas és kajla:
"Majd elintéz téged a királyi szajha!

[TOMPIKA]

Isten áld meg a Cs-st
Sok Fraggal, Tölténnyel
Nyújcs feléje védő KART
Ha küzd ellenséggel
 
Lowok voltunk sokáig
Gyakoroltunk mostanáig
A gyakorlásnak meg lett a hatása
Mi lettünk a Pro-k mása!

A mostani low gamer
Ki mikor ha kell, lőni nem mer
Kinek drágább a tölténye
Mint a klán becsülete
 
Gyerünk haver a Cs hív
A klán már aktív
Csipások legyünk vagy tunkolók?
Ez a kérdés válasszatok!

Gondolkodj haver, jó az ész
De te csak a frag-re mész
Rusholni készülsz, mint állat
De láma vagy...mint a bánat

Hol hulláink elbuktak
Klántársaink megbosszulnak
És áldó miki mellett
Mondjuk el: hol rejtőznek

Hoppá az aim felbukkan
És két Headshot robban
Tesó a WH-d szánalmas
Ez a többi gamerre is ártalmas

Nálam megy az alap CFG
De látom te felturbóztad eléggé
Ne vetíts csíter bannolni foglak
LOL jelentése:Lelőlek oszt Leszarlak.
 
Megy a gamer, szerverről-szerverre,
Száll a hed, fejekről-fejekre ,
Fű kizöldűl ó holt Cs-sen,
Gamer ébred hősi AFK-on,
 
Warokat űzni feljövének
Hős Clan a eXtec team
Csipás s darás, két dalia,
Két fegyver, Cs-s fia.
 
Ellenfél után ők egyre törnek
Puszta martján szomogos Dw-nek,
Hol a pinges, hol a csiter
Sohasem járt, eltévedne.
 
Tj-szigetje édes honná,
E-cLan válik szép otthonná,
A cLan áldott nyugalommá:
Nincs egyéb, mi őket vonná.
 
Cs szervert előzönlénk,
Dúl waroknak dús örökjét,
És azóta, mi vagyunk  prók mása!
Hírünk száll szájrúl-szájra.
 

[TOMPIKA]

Két medve az erdőben náthás,
takonyban úszik az egész málnás!

[TOMPIKA]

Szörös hörcsög szörpöt szörcsölt,
s rátörtek a hörcsöggörcsök.
Hogy ne járjál úgy, mint a hörcsög,
vedelj inkább sört vagy fröccsött,
attól nem lesz hörcsöggörcsöd!

[Fr3nd]

Régi bohózatok ezek, még 14 évesen viccesnek tűntek az ilyenek, már nem annyira.

Rikki az szép vers, bár nekem egy kicsit már túl mélabús, azért itt gondolkoztam, hogy véget vetek az életemnek

Betty, szép vers, régen találkoztam már vele, nálunk alapmű, de reménykeltő és biztató. Ha az tetszik, akkor remélem ez is fog. Ez egy Vörösmarty Mihály vers, a címe pedig Jóslat:

Ki mondja meg, mit ád az ég?
Harag, káromlás volt elég;
Gyűlöltünk mint kuruc, tatár,
Bánkódtunk mint a puszta vár;
Ügyünk azért
Sikert nem ért.
Pedig neked virulnod kell, o hon,
Lelkünk kihalna hervadásodon.

Hát félre bú és gyűlölet!
Vagy bár gyűlöljünk szellemet,
Azt, mely közöttünk lakozott,
És eggyé lenni nem hagyott:
E gyűlölet
A szeretet.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Túl és innen sok késő századon.

A gyűlöletnél jobb a tett,
Kezdjünk egy újabb életet.
Legyen minden magyar utód
Különb ember, mint apja volt.
Ily áldozat
Mindig szabad.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Vagy szégyen rögzik minden fiadon.

Mi tilt jobbakká válnotok?
Ha eddig pazaroltatok,
S idő, ész, pénz elszóratott
Megvenni a gyalázatot.
Elég az ok
Javulnotok.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Bár bűneink felhőznek arcodon.

A verseny nyílt, a nemzet él,
Ha egy jobb tagja sem henyél,
Jut ember és kéz, munka, vér,
Mi volna az, mit el nem ér?
S legyen dicsőbb
Ki tettre főbb.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Ragyogva hírben büszkén, szabadon.

Itt még e föld, mély sírjaiból
Az elhunyt ősök lelke szól.
Munkát reá s szabad kezet;
Dicső kert lesz a sír felett,
Zöldelni fog
Bérc és homok.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Miért volnál az éggel oly rokon?

Mit a művészet, tudomány
Csodásat, üdvöst hagy nyomán,
Adjuk meg e hazának azt
A hervadatlan szép tavaszt.
Múlt és jövő
Így egybe nő.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Fölül időn és minden sorsokon.

Vagy nincs erőnk? Az nem lehet:
Ártunk egymásnak eleget.
Lesz költő, szónok és vezér,
És tudomány, mely eget ér;
De tisztelet
A gúny helyett!
Mert még neked virulnod kell, o hon,
A szellemek kincsével gazdagon.

Fut, fárad a sok idegen.
Miért? Hogy tápja meglegyen,
S mi tőlük várjuk a csodát,
Fölékesítni e hazát?
E jog nekünk
Szent örökünk.
És még neked virulnod kell, o hon,
Vérünknek lángja ég oltárodon.

Kié e hon, ha nem miénk?
Ha érte mindent megtevénk,
Ha tiszta kézzel áldozánk,
S lettünk, mi eddig nem valánk:
Nincs hatalom,
Melly visszanyom.
És még neked virulnod kell, o hon,
Mert Isten, ember virraszt pártodon.

[Betty]

"A gyűlöletnél jobb a tett,
Kezdjünk egy újabb életet.
Legyen minden magyar utód
Különb ember, mint apja volt." Igen tetszik ez a vers is nagyon, habár kisfiam, Balázs van amit jobban szeret   :

József Attila -

ALTATÓ
Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen, kis Balázs.

Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább -
aludj el szépen, kis Balázs.

Szundít a lapda, meg a sip,
az erdő, a kirándulás,
a jó cukor is aluszik -
aludj el szépen, kis Balázs.

A távolságot, mint üveg
golyót, megkapod, óriás
leszel, csak hunyd le kis szemed, -
aludj el szépen, kis Balázs.

Tüzoltó leszel s katona!
Vadakat terelő juhász!
Látod, elalszik anyuka. -
Aludj el szépen, kis Balázs.